2010. augusztus 26., csütörtök

Visszatérés!

Drága olvasóim!:)


Hol is kezdjem?*felsóhajt*


Mint láthattátok Augusztus 3.-án feltettem egy újabb BM fejezetet, tegnap pedig még egyet, és a novellás oldalra még egy meglepetést!


Miért tétem vissza?


Ahogy mondtam korábban is az én életem nem kerek és egész az írás nélkül. Folyamatosan írtam minden féle sztorikat anélkül, hogy publikáltam volna őket. Volt akinek megmutattam, és volt olyan is aki elől eltitkoltam. Hiányzott a bolg az életemből, hiányoztatok ti is. És amikor 3.-án feltettem a fejezetet, és kaptam sorba a kommentárokat… valami csodálatos érzés volt! Olvasni a soraitok, hogy mennyire örültök a visszatérésnek, és szívesen várjátok a következő fejezetet!


Köszönöm! Köszönöm, hogy még mindig mellettem áltok! Hihetetlen!


„Hivatalosan” is visszatérek, és írok amint szabadidőm engedi! 2 hetente lesz friss, minden történetemből!:)


Remélem, örültök.


Millió puszi, és ölelés: Hencii

2010. június 16., szerda

Vége

Sziasztok!

Sokáig gondolkodtam, hogy mi lenne a helyes döntés, és végül ez mellett döntöttem. Még mindig imádom a Twilight Saga világát, és öröké hálás leszek Meyer-nek, hogy megírta ezeket a csodás könyveket, de én nem vagyok képes tovább írni. Szeretek olvasni, de az írás már nem tölt el akkora boldogsággal. Nem tudom mi ütött belém, én se értem magam… Sajnálom, ezt az egészet… Talán majd egyszer újra találkozunk Kedves Olvasóim! A történeteim és a blogjaim pár nap múlva törlöm.

Ég Veletek: Hencii

2010. május 25., kedd

Álomrengeteg

Fent az Álomrengeteg 4. fejije! :) Jó olvasást.
Hencii

2010. május 14., péntek

Sajnálatos hír!

Sziasztok!

Azt hiszem, megfogadom egy személy tanácsát és megpróbálok „pihenni.”

Nagyon nagyon nagyon... sajnálom, de nem lesz egy jó darabig friss.

Okok:

Érzelmileg kivagyok merülve, és erre is csak az ébresztett rá, hogyha elkezdik írni az érzelmekről.. bármelyik történetemről legyen szó, sőt még olyan történet közbe is ami nem kapcsolódik a Twilight világához sírás kerülget.. és a végén már csak azt veszem észre, hogy patakokban folynak a könnyeim. Ez a hét bonyolult volt számomra, nem akarok mentegetőzni, de most tényleg borzalmas állapotban, vagyok, elegem van az életemből! Tudom, megint ti szívtok, ezek után már reménykedni se reménykedek, hogy valaki olvasni fogja a történetem.. Nem baj. De én nem akarok elétek állni egy rossz fejezettel. Amint rendbe szedem magam és az életem jelentkezek, pénteken (jöv. hét) a szerepjáték meg lesz tartva! És remélem, addigra valamivel szolgálni tudok majd Nektek! Kérlek, ne utáljatok, de most tényleg nem tudok Nektek írni! :(((( És higgyétek el, engem bánt a dolog a legjobban.

Millió Puszi: Hencii

2010. május 10., hétfő

BM

Fent a BM 25. fejijének a 2. része! ;)
Holnap jövök még... vár rátok egy Meglepi ;)

2010. május 6., csütörtök

Híreim.

Sziasztok!

Brilliant Moon: Pénteken 25. fejezet II.része
Sunrise: Bizonytalan
Az új év rejtelmei: nézz be az oldalra, rossz hír.
The irreversible love: nézz be az oldra még roszabb hír :(((
Álomrengeteg: Péneteken
Meglepi: Pénteken

Hencii

2010. április 30., péntek

BM

Fent a BM feji 1. része!
Kiss: Hencc

2010. április 27., kedd

Pályázat- Köszönet


Sziasztok! :)

Köszönöm szépen a rengeteg támogatást :) A rengeteg szavazatot Nektek!

Örömmel közlöm minden olvasómmal, hogy Drusilla(itt olvashatod) pályázatán 83 szavazattal sikerült az I. Helyre kerülnöm!

Rettentően Köszönöm minden egyes Szavazónak!

Hatalmas ölelés péntekig: Hencii

2010. április 24., szombat

Hír..

Sziasztok!
A BM-es oldalra kiírtam egy szavazást.. egérre fel! :D
Jöv. hét péntekig(ápr.30)"eltűnök" :D Ne várjátok majd, hogy a mailokra és a többire azonnal válaszoljak mert nem nagyon leszek gépközelben.. ha igen, akkor is a fejezetbe próbálok írni(Hogy melyikbe? Az Titok!:D)
Pénteken jövök... terveim szerint több meglepetéssel!;)
Addig is Puszi: Hencii

2010. április 19., hétfő

NOVELLA

Fent van a Drusilla pályázatra írt novella a novis oldalon :);)
Kiss: Hencc.(LL)

2010. április 16., péntek

Álomrengeteg

Fent az álomrengeteg 3. fejezete! Jó olvasást!

2010. április 11., vasárnap

Hírözön lenne...:D

Hétfőn(holnap) ill. lehet, hogy még ma felteszem az Álomrengeteg kövi fejijét :) a többiről később... ;)

2010. április 4., vasárnap

Gwathel

Sziasztok!
A storyk nem maradnak el!:D Wedó; Oja-shio; Nymphi; Lindus; Zsuzsi; Betty; Dia és jómagam belekezdtünk egy saját történetbe... A Cullen család és a Gwathel család találkozását és életét mutatjuk majd be :) Az 1. fejezet már olvasható itt(Wedó és Oja írta): http://gwathel.blogspot.com/
Olvasóknak, és megjegyzéseknek nagyon örülnénk! :$$
Puszi: Hencii

Hírek!

Sziasztok!

Nem tudom, hogy ezek után ki fogja olvasni a történeteim és ki nem... de ez van, nem tudok mit csinálni! Szóval:
Brilliant Moon: Bizonytalan! OK: A BM-es oldalon megtalálod!
Az új év rejtelmei: Fent a friss, a kövi feji jöv. hét szombaton lesz csak!
Sunrise: Fent a friss! 2. része a fejzetnek 1 hét múlva!
The Irreversible love: Szerdára szeretném!
Álomrengeteg: PÉNTEKEN!!
Puszi: Hencii

2010. április 3., szombat

Hírek

A BM-es blogon egy rossz hír:S És ha ilyen jól haladok akkor még megeshet, hogy holnap Sunrise feji ;)

2010. április 2., péntek

Friss.

Fent van Az új év rejtelmei friss. :)
Puszi: Hencii

2010. március 26., péntek

Frisselés!


Sziasztok!
Mivel az előző ígéreteim nem nagyon sikerültek betartani most nem mondok annyira konkrét időpontokat, csak hogy még kb mennyi idő...
Brilliant Moon: Hétvégén nem leszek itthon, Húgommal leszek így nem tudom mennyit tudok majd írni a fejibe! Hétfő- Kedd- Szerda... ezek közül lesz vmeik nap!
Az új év rejtelmei: Ma este! Ha minden sikerül és este be tudom fejezni!
Sunrise: Csütörtük kb.(mondom egy fél feji már kész... csak nem nagyon akar menni Alice mostanában :S)
The Irreversible Love: Péntek- Szombat!
Novella: Jöv hét hétvége!
Hát kb. így lesz frisselés :)
Ha nem sikerül betartani akkor sajnálom.
Puszi: Hencii

2010. március 16., kedd

Frissek:)

HelloBello!
Frisselési szándékaim(ami nem biztos, hogy sikerülni fog.. kérlek vegyétek figyelembe, hogy egy hétig beteg voltam, így rengeteg lemaradásom akadtt a suliban is+ még mindig betegeskedek+ és magánéletem is van...)
- Emmettes novella(amit beígértem) : Legkésöbb csüt. felkerül... már kész van egy része, de a kedvem miatt nem nagyon tudok most Emmettel poénkodni!Elnézést a késésért!
- Brilliant Moon: Szerda(holnap) Este!
- The Irreversible Love: Fent van a fejezet!
- Az új év rejtelmei: Csüt- Péntek
- Sunrise: Vasárnap!
Jha, és mégvalami: A chates emberke, aki a nevemben írogat nem hat meg! Ha ez jól esik neki... ;)
Puszi

2010. március 3., szerda

Frissek!

2010.03.03. :)
Sziasztok!
A felkerült/ várható frissek:
- Brilliant Moon 24.fejezet : Fent van... Folyti: Jöv. hét csüt.(2009.03.11.)
- Az új év rejtelmei: Fent van a feji I. része.. Folyti: Hétvége felé
- The irreversible love: pénteken- vagy szombaton lesz feji!
- Sunrise: VASÁRNAP!!! Egy fél feji már kész van ;)
- Álomrengeteg: Ma feltettem a friss fejit ;)
- És több mint 20.000 látogatója volt a BM-es oldinak, így ajándék novella került fel a novis oldalamra! :P
Azt hiszem ennyi :D
Puszi♥

2010. február 16., kedd

frissek..

Sziasztok!!
Jelentem:
- BM: Új dizi; és fent van az egész 11oldis feji!!
- Nessie story: fent van az egész feji
- Az Új Év Rejtelmei: Új dizi; fent van az egész feji
- Sunrise: A héten lesz új fejezet!!!
Komikat kérek!
Puszi: Hencii(:♥

2010. február 12., péntek

Frissek!!

Sziasztok!!!
Jelentem:
- Fent van Az Új Év Rejtelmei teljes egész fejezete!!(3oldal)
- Fent van a The Irreversible Love 2.fejezete( mind a 4 oldal )
- Fent van a BM -ból 3oldal.. este 9-10 körül hozok újabb 3 oldit!!
- Sunrise csak jövőhéten lesz. Mivel a hétvégén nem leszek itthon :(
Jöv.héten még hozok újabb novellát a BM-os oldalra mivel 35 rendszeres olvasó van :):):):)
Azt hiszem ennyi!! :D
Jha és mééééég.. jövőhéten hozok az Álomrengetekből is új fejit!!
Pusz: Hencii(:♥

2010. február 9., kedd

Frissek!!

Sziasztok!!
Jelentem:
- Fent van Az Új Év Rejtelmei friss ;) (3oldal)
- Hnap BM (remélem sikerül) (11 oldal lesz!!)
- És a Nessie-s töriből is lesz friss HOLNAP!! ;) ( azt hiszem 4 oldalt kell írnom *-):D)
- Sunrise péntek..talán.. *-) (2 oldal)
Puszi: Hencii

2010. február 6., szombat

Díj!!


Sziasztok!! :):):)
Szóval ide is megkaptam ezt a díjat :$:$:$

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam!
4. Írni kell magamról 7 dolgot!
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!
6. Be kell linkelnem õket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

1.) Köszönöm szépen Amy Cullen!!! :):):):)
2.) Pipa ;)
3.) http://theelectvampirestory.blogspot.com/
4.)
- nagyon szeretek táncolni
- sokszor megálmodok dolgokat.. amik aztán meg is történnek(ne nézzetek dilisnek!:D igazat beszélek :D)
- imádom a bulikat ;)
- bevállalós vagyok
- nagy szám van... sokszor hallom "Akkora a szád- mint a bécsi kapu"
- imádom az olvasóim!!
- ÉÉÉÉÉSSS :D:D nem szeretem a kocsonyát XD
5.)
Tyűűha.. ez nehéz lesz .. hiszen már sok blogot megjutalmaztam vele :)
Wedó Blogja: http://pokol-melyi-szerelem.blogspot.com
Benina Blogja: http://alkonyzona.blogspot.com/
Alice23 blogja: http://cullenlove-alice23.blogspot.com/
Vikky blogja: http://thelastfullmoon.blogspot.com/
Nikol blogja: http://moonlightnikolka.blogspot.com/
Nickyy blogja: http://www.nickyy27.blogspot.com/
Deszy blogja: http://www.deszy-frommypen.blogspot.com/

Pusszancs: Hencii(:♥

2010. január 31., vasárnap

Meglepetés :)

A meglepit megtaláljátok jobboldalt:)

2010. január 30., szombat

Hm:)...

Szép jó reggelt* köszön rekedtes hangon..még mindig beteg:S*
Először is..
- Köszönöm szépen mindenkinek a tegnap esti részvételt a szerepjátékon ;)
Másodszor...
- Hajrááá komik!!! Eddig
5 (mivel írtam 1komit én, és Krisztuhnak is csak 1komija érvényes:) )oldalasnak néz ki a BM, és 1 oldalasnak az új év rejtelmei!!
- Harmadszor...
Holnap este meglepetés!!! :P Ma már nem lesz rá időm, de holnap etse mindenképp jövök egy
HATALMAS meglepivel :D Remélem örülni fogtok... ;)
Puszi nincs, nehogy bacisak legyetek!:D
Szijjasztok(:♥

2010. január 26., kedd

Frissek!!

Sziasztok!:)
Bocsi a diziért... XD véletlen volt..
Szóval a frissek sorrendjei :
- Brilliant Moon
- Az Új Év rejtelmei
- Új töri..(ezt még nem mondom biztosra:P:D)
- Sunrise
Jelentem :D :
BM: Fent a 22. fejezet!!
AÚÉR: Fent a 3.fejzet!!
Sunrise: lehet h holnap feltudom tenni a következőt...
Csak az a baj, hogy nagyon megbetegedtem... :(:(:(
Na de igyekszek.. és valami dizit is keresek ígérem XD
Puszi nincs, nehogy elkapjátok a bacit!
Sziasztok!:)♥

2010. január 14., csütörtök

"Ajándék"...

Sziasztok!!:)
A belleblog-on indúlt új pályázat, és én jeliztem rá megint :D:P...
Szóval jobb oldalt megtalálhatjátok a bannert... katt rá és már olvashatjátok is az 1.fejit!!;)
Pusz(:♥

Sunrise!!

Sziasztok.
1000 bocsánat, de ma nem tudok Sunrise frisst feltenni. Sajnálom, de a hétvégén megpróbálom... nem biztos, hogy akk már tudok, mert nem leszek itthon szombaton- és vasárnap du.
Igyekszek... de kezdek kiesni az ütemből.. vihar felhők járkalnak a fejem felett :(
Kérek mindenkit, hogy NE HARAGUDJON!!!!!! :$
Tényleg sajnálom... :'(
Pusz(:♥

2010. január 9., szombat

Hírek!!

Brillaint Moon...
Friss: Fent a 21. fejezet!!
Mi is az a aBrilliant Moon??
Az én képzeletem szerint a Breking Dawn(4.rész) után játszódik, a könyvhöz teljesmértékben hű maradok. Egyetlen szereplővel bővült a törénet 2fejezet erejéig(Leona!) Érdemes elolvasni :D;)

Sunrise...
Friss: 2010.01.14.
Mi is az a Sunrise??
A Twilight(1.rész) c. történetet mutatom be Alice szemszögéből. Az eredeti könyvhöz hűen:)

Az Új Év Rejtelmei
Friss: Fent a 2.feji!!
Mi is Az Új Év Rejtelmei??
A Breking Dawn(4.rész) és az Eclipse(3.rész) közötti idősuakot mutatom be, az én fantáziám segitségével :)

Pusz: Hencii(:♥

2010. január 7., csütörtök

Frisek!!

Sziasztooooook!!!! :):):)
Üdv. a suliból :P ...
Kiírom a frissek időpontjait, mert majd csak vasárnap jövök újra!
Szóval...
Brilliant Moon- Vagy Vasárnap- vagy hétfő ;]
Sunrise- Mivel van 5rendszeres olvasó, és többen mondták hogy folytassam, msn-en illetve e-mailben... ezért egy hónapban 2 feji lesz max! Csüt. rakom fel a 4.fejit :)
Az új év rejtelmei- vasárnap vagy hétfő :)
Pusziiiilok mindenkit (:♥